Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a jelenleg a magyar-román határ közelében fekvo Nagyvárad a századfordulón csodálatos város volt. Szinte lehetetlen mindazoknak a nevét fölsorolni, akik ebben az idoszakban életük egy szakaszát ott töltötték. Tabéry Gézától Dutka Ákosig, Juhász Gyulától Nadányi Zoltánig, Emod Tamástól Krúdy Gyuláig, Nagy Endrétol Ady Endréig rengetegen megfordultak itt, és mindenki remekül érezte magát. Hét fiatal költo (Ady, Babits, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emod Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka) Váradon hozta ki az 1908-as A Holnap-antológiát, az akkori modern költészet elso gyujteményét. Járt a Pece-parti Párizsban Somlyó Zoltán is - tole származik a Várad, villanyváros sorozatcím (a sorozatot egy ideig a Palatinus jelentette meg, de kötetei mostanában a Norannál látnak napvilágot). A szintén váradi Réz Pál szerkesztette könyvek között olyan muveket találunk, mint Nagy Endrétol A város regénye, Nadányi Zoltán Szeress jobban, Horváth Imre Alkony Várad felett címu versválogatása.
A sorozat legújabb darabja Péter I. Zoltán Mesélo képeslapok - Nagyvárad 1885-1915 címu helytörténeti "sétája". A szerzo ugyanis egy városnézo sétára invitálja az olvasót, s közben elmeséli Nagyvárad történetét. Megtudhatjuk például, hogy "Püspökladány irányából 1858. április 22-én futott be az elso vonat" (9.); hogy "a Fekete Sas palota 1908 decemberére készült el" (132.); hogy 1902 oszén a város saját kezelésébe vette a Városligetet (224.); hogy a csatornázás 1906-ban kezdodött (226.). Nem sorolom tovább a filológiai tudnivalókat, hiszen ezek olyan dolgok, amelyekhez hasonlók minden helység történetében találhatók. Nem minden város kapcsán olvashatunk viszont olyan érdekességeket, mint amilyeneket e könyv szerzoje idéz. Hogy mindjárt kijátsszuk az adu ászt: nem minden városban áll a Kanonok sor, amelynek kapcsán Egy kis séta címmel Ady cikket írt a Nagyváradi Friss Újság 1901. április 22-i számában, s benne "Wolofka Nándor kanonokot, a Klerikális Néppárt reakciós politikájának egyik erosségét bírálta, majd párhuzamot vont a Kanonok sor lakói és a külvárosi szegénység között. A cikk miatt a költot háromnapi fogházzal és 10 korona pénzbírsággal sújtották. A büntetést Ady 1903 júniusában töltötte le a váradi fogházban." (15.) Nem minden városban találgathatták az emberek, vajon ki lakik a Stern-házban. Dutka Ákos szerint: "Ez a ház titokzatos zártságával mindig nyugtalanító rejtély volt. Itt sohasem volt otthon senki. Pedig szép, komoly villának beillo földszintes, elokertes úri ház volt. (...) Diósyné Brüll Adél is ennek a rejtélyes háznak a gyermeke volt. Korán kirepült, s csak nagy idoközökben, ritkán jött haza. Minden hazalátogatása esemény volt." (30.) Olyannyira, hogy amikor 1903 nyarán ismét Váradra jött, Ady is elég érdekesnek találta... Stern Márton egyébként Léda anyai nagybátyja volt. Nem minden városban éltek olyan hölgyek, akik fölvehették volna a versenyt Léda párizsi eleganciájával, mint Váradon a János vitéz címu daljáték szerzoje, Kacsoh Pongrác két "elvált asszonynovére". Tabéry Géza viszszaemlékezése szerint "sokszor reggelig szólt náluk a cigányzene, vagy az ablakok alatt cincogott a szerenád, s reggel 10 felé - horribile dictu - egy-egy gig vagy könnyu sportkocsi állt meg a kapu elott...". Fatimé és Edit "rettegtette a táblabírósan puritán utca prudségét" (31.). S Ady szerint Müller Salamon cukrászdája, a Mülleráj is "nagyváradi specialitás: cukrászüzlet, klub, kávécsarnok, kaszinó együtt".
Korántsem véletlenül sorolom ezeket a hangulati elemeket. Mindenki tudja, hogy egy város varázsát inkább a történései adják, mint a tervezése; nem akárhány remekbe szabott épület, hanem a bennük zajló élet. "A világ legrondább utcája", mondta egy híres magyar építész a jelenlegi Ráday utcáról - de ha sétálunk egyet, akkor kétségtelenné válik, hogy ez a ronda hely paradox módon nagyon jó hely is ugyanakkor. A váradi épületek jó része ma is a régi helyén áll, de a város kétségbeejtoen különbözik az egykoritól... Másrészt ahol egy újságíró felszólalhatott a gazdagok túlzott gazdagsága s a szegények túlzott szegénysége ellen, vagy ahol a könnyuvéru dámák minden prud rettegés dacára megmaradhattak - nos, ez a világ csak egy (szellemiségében legalábbis) igazi nagyváros világa lehetett, hiszen például a Kacsoh-lányok egy vidéki porfészekbol kénytelenek lettek volna elmenekülni.
S hogy mit jelent ez a város? A választ talán Reményi József Tamás fogalmazta meg a legpontosabban és a legszebben, mikor "Váradi - vár Ady" címu, a sorozat hat könyvérol írott recenziójában (Élet és Irodalom, 2001. február 16.) így írt: "...a századfordulós Várad azt jelenti a magyar kultúrának, amit Ady Endre jelent. Két fenomén, két médium összetalálkozása, egymásba tükrözodése az, ami a mai olvasót egyszerre rajongással és mély elkeseredéssel tölti el. Rajongással, hiszen személyiség és város, személyiség és közeg minden súlyos ellentmondáson, nyomorúságon és békétlenségen túl közös szerepben találkozott (...), és elkeseredéssel, mert tudjuk, e pillanat milyen röpke volt. Az, amit Várad ígért, nem Trianonnal veszett oda, hanem a magyar huszadik századdal". És Ady a Nyugatban: "Ez a nyugtalan, zsidós, intelligens város sok mindent átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilah, Debrecen (!), tehát a falu formált meg".
A "kis színesek" felsorolásával azt is jelezni szerettem volna, hogy Péter I. Zoltán kituno arányérzékkel keveri a száraz információkat és a városhoz kapcsolódó történeteket, bohém anekdotákat - a tárgyként is gyönyöru, több mint kétszáz korabeli képeslappal illusztrált könyv így annak számára is élvezetes, lenyugözo olvasmánnyá válik, aki sohasem járt Váradon. Ha ugyanis megnézzük például a sokat emlegetett Kanonok sorról (11. kép), a Park Szállóról (74.), a bazárépület Fo utcai homlokzatáról (93.), az Elite kávéház teraszáról vagy a Kováts-féle házról (134.) készült felvételt, akkor egyrészt azt láthatjuk, hogy itt tényleg volt tér, mely szinte követelte a hangulatot, másrészt azt, hogy Várad lakói érezték ezt a követelést, és örömmel tettek eleget neki. Ennél többet pedig nehezen mondhatnánk egy városról.



Forrás: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0322&article=2003-0603-0918-16CQDR